Nem lehetetlen küldetés az akne kezelése

A bőr egészséges állapotának visszaállítása a cél.
Nem lehetetlen küldetés az akne kezelése

Szép és egészséges arcbőrrel élni sokaknak a legtermészetesebb dolog a világon, azoknak viszont, akik valamilyen betegséggel, bőrproblémával küzdenek, sokszor maga a megtestesült álom. De nem egy elérhetetlen álom, annak ellenére sem, hogy egy-egy súlyosabb állapottal szembenézők számára többnyire annak tűnik.

Ahhoz, hogy elindulhassunk a változás útján, először is fontos, hogy felismerjük, ebben az esetben is arról van szó, hogy a bőrünk elveszítette egyensúlyi állapotát, amit vissza kell nyernie. Az akne kezelés akkor hatékony és célravezető, ha sikerült feltárni a kialakulás okát, amit a probléma felismerésével már lehet kúrálni, illetve fokozatosan megszüntetni, hogy végül sor kerülhessen a bőr regenerálására.

A bőr megújulása

Az akne tehát egy összetett bőrprobléma, ami rengeteg ember mindennapjait keseríti meg. A bőrünk állapota hatással van a lelkünk állapotára is, az életminőségünkre, éppen ezért nem szabad megelégedni a felületi kezeléssel, a sokrétű probléma komplex megoldást kíván meg. A hormonális változások mellett a demodex atka, de a stressz és a külső hatások – amilyen például a szennyezett városi levegő is –, hozzájárulhatnak a bőr egyensúlyának felborulásához, a faggyútúltermeléséhez.

Ha a faggyúmirigy váladéka felgyülemlik, a pórusok elzáródnak, a hámsejtek túl nagy mértékben pusztulnak, illetve bakteriális fertőzés történik, ezek mind-mind oda vezetnek, hogy a bőr állapota romlani kezd. Ennek a kibillent egyensúlyi állapotnak különböző formáit ismerjük, a miteszerektől egészen a hegesedést is okozó, mélyebb cisztákig.

A kezelés minden esetben egyedi, hiszen nagyon finoman kell összehangolni a tisztítás, regenerálás és ápolás fázisait. A kötőszövet helyreállítása, a sejtszintű megújítás hosszú kezelési időt igényel, akadnak olyan esetek, amikor a néhány hónapos kúra akár egy évre is elnyúlik, viszont azt érdemes szem előtt tartani, hogy ez egy hosszú távú befektetés, aminek eredményeként nem csak szép, de újra egészséges is lesz a bőrünk.


Kapcsolódó cikkek

A nélkülözhetetlen főzési eszközök listája kezdőknek

A nélkülözhetetlen főzési eszközök listája kezdőknek

Ha még csak kezdők vagyunk a konyhában, van néhány alapvető eszköz, amely megkönnyítheti az életünket.

A szexuális kapcsolatok nehézségei és problémái

A szexuális kapcsolatok nehézségei és problémái

A szexuális kapcsolat az emberi élet egy fontos és alapvető része. Az intim kapcsolatok megteremtése és fenntartása jelentős boldogságot és elégedettséget hozhat az életünkbe.

Nem lehetetlen küldetés az akne kezelése

Nem lehetetlen küldetés az akne kezelése

A megfelelő kezeléssel akár véglegesen is elbúcsúzhatunk a betegségtől.